Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Nagy előrelépés a ritka madárfajok védelme terén

A környezetvédelmi tárca komoly előrelépést tett a Szlovákiában honos ritka madárfajok védelme és gyarapodása érdekében. Öt madárvédelmi terület programját hagyta ma jóvá a kabinet. Ezek olyan konkrét intézkedéseket tartalmaznak, melyek célja az érintett madárfajok élőhelyének védelme. Az előreláthatólag 2,1 millió eurót kitevő költségek egy részét Európai Uniós alapokból finanszírozzák.

„Néhány esetben a ma jóváhagyott programok szó szerint a madárfajok túlélését biztosítják. Ezért ideje ezeket megvalósítani“ – jelentette ki Sólymos László, miniszter.

A programok ugyanis az érintett fajokra szabott óvintézkedéseket tartalmaznak, mint például a növényvédő szerek használatának teljes tiltását a fészkelőhelyek, valamint a kavicsbányászat leállítását a vízimadarak élőhelyének közelében vagy a fakivágás tiltását. Ezek a rendelkezések többek között a gyurgyalag, a küszvágó csér vagy a kerecsensólyom fennmaradását hivatottak megkönnyíteni.

Azzal, hogy Szlovákia kidolgozta a programokat, Európai Uniós kötelezettségének tesz eleget. Összesen 41 olyan madárvédelmi terület kihirdetését vállalta az ország, melyek a Natura 2000 európai ökológiai hálózat részét képezik majd. Elsőként az egyik legjelentősebb madárvédelmi terület, a Felső-Árvai feljesztési programját hagyták jóvá. Itt fészkel például a békászó sas, fekete gólya, a siket- és a nyírfajd, az európai törpekuvik és a haris.

Táblázat: Az egyes programok jelentős óvintézkedései

Madárvédelmi terület (CHVÚ)

Madárfaj

Intézkedések

Kráľová

bakcsó

A fészkelőhelyként szolgáló fák kivágásának illetve a növényzet irtásának, égetésének valamint vegyszerekkel való károsításának megakadályozása a fészkek 100 méteres körzetében

Dolné Pohronie
(Alsó-Garam-mente)

gyurgyalag

A füves területek felszántásának valamint a növényvédő szerek használatának megakadályozása a fészkelőhelyek közelében

Veľkoblahovské rybníky
(Nagyabonyi halastavak)

üstökösréce

A megfelelő stabil vízszintet biztosítása a költési időben (március 31-től augusztus 31-ig)

Sĺňava (Napos part)

küszvágó csér

A fészkelő állomány nyugalmának biztosítása, hogy a költés idején ne zavarják turisták, sporthorgászok, fotósok az állatokat, új fészkelőhelyek kialakítása

Špačinsko-nižnianske polia

kerecsensólyom

Olyan vegyszerek alkalmazása, melyek nem szerepelnek a madárvédelmi területeken tiltott szerek közé