Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Külföldön is nagy érdeklődést váltott ki a PET-palackok visszaváltási rendszerérő készített szlovák elemzés

A Környezetpolitikai Intézet (IEP) elemzését, amely a betétdíjas rendszer bevezetésének hatásairól készült, több nemzetközi fórumon is bemutatták és komoly visszhangot keltett. Múlt héten máltai gyártók jártak Szlovákiában, mivel a szigetországban is tervezik a rendszer bevezetését.

Sólymos László környezetvédelmi miniszter év végén jelentette be, hogy a tárca megkezdte a PET-palackok és az alumínium italdobozok után fizetendő betétdíj bevezetésének előkészítését. Ám a döntést az IEP elemzése előzte meg, mely nagy érdeklődést váltott ki külföldön.

Tízéves tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy a szlovák tanulmány nagyszabású, elfogulatlan és nagyon reális forgatókönyvet vázol fel“ – jelentette ki Joe Attard, a Green Malta vállalat vezérigazgatója. Elmondta, hogy Máltán 2020-tól tervezik a visszaváltási rendszer bevezetését és együttműködésre kérte fel az intézetet.

„A betétdíj valódi ára” című tanulmány korábban több nemzetközi konferencián is elismerést érdemelt ki. Novemberben például a Reloop környezetvédelmi szervezet és a litván visszaváltási rendszer, az USAD által Vilniusban szervezett konferencián mutatták be. Pozitív visszhangot váltott ki Csehországban, Magyarországon és Lengyelországban is, ahonnan saját körülményeikre szabott hasonló elemzések kidolgozásához kértek segítséget.