Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Hulladék

Csaknem minden emberi tevékenység, kezdve a gyártástól a szociális szféráig, hulladékot termel. Hulladéknak minősül minden olyan tárgy vagy anyag, amely a tulajdonosa számára már szükségtelen, értéktelen vagy használhatatlan, vagyis amitől meg akar válni. A szlovák jogrend úgy határozza meg a hulladékot, mint olyan ingó tárgyat vagy anyagot, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles a jelen törvénnyel vagy külön jogszabállyal összhangban
Szlovákiában a hulladékgazdálkodás jogszabályi hátterét Tt. 79/2015. számú hulladékokról és egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény jelenti (a továbbiakban csak hulladéktörvény)
Az Európai Unióban az Európai Parlament és a tanács 2008/98/ek irányelve alkotja a hulladékok kezelésének Közösségen belüli jogi keretét.
A hulladékok nagy részének olyan veszélyes tulajdonságai vannak, amelyek a környezet károsításán kívül veszélyeztetik az emberek egészségét, ezért fontos a hulladékképződés megelőzése, illetve leghatékonyabb és leginkább megfelelő újrahasznosítása. Ezt a célt a vonatkozó jogszabály is megfogalmazza. A hulladékot úgy kell kezelni, hogy eredeti vagy módosított állapotában újra lehessen használni. A hulladékgazdálkodás prioritásainak hierarchiája a következő:

  1. a hulladékképződés megelőzése,
  2. újrafelhasználásra való előkészítés,
  3. újrahasznosítás,
  4. egyéb hasznosítás,
  5. ártalmatlanítás.

A hulladékkezelés módszereinek sorrendje az előfeltétele a természeti erőforrások megóvásának, ugyanakkor jelentősen hozzájárul a környezet minőségének javításához is.
A polgárok jogai
A hulladéktörvény 15. paragrafusának 1. bekezdése szerint bármely természetes vagy jogi személy bejelentést tehet a hulladék ingatlanon történt, jelen törvénybe ütköző elhelyezéséről az illetékes állami hulladékgazdálkodási hatóságnak vagy a községnek, melynek területén az érintett ingatlan található.
A polgároknak joguk van az elektromos hulladék, az elemek és akkumulátorok, gumiabroncsok ingyenes leadására és ugyancsak joguk van az elkülönítve gyűjtött települési hulladék ingyenes leadására az adott település gyűjtőudvarában.
A polgárok jogukban áll a nagy méretű hulladékot illetve az elkülönítetten gyűjtött veszélyesanyag-tartalmú háztartási hulladékot hasznosítás vagy ártalmatlanítás céljából ingyenesen leadni. A község pedig köteles szükség szerint, de évente legalább kétszer biztosítani az ilyen hulladék; mindez nem vonatkozik arra a községre, melynek 5 000 főnél kevesebb lakosa van és a területén gyűjtőudvar található. Az ilyen hulladék begyűjtésének költségeit a települési hulladékért fizetett helyi illetékből fedezik, vagyis a polgároknak nem jelent többletkiadást

A polgárok kötelességei

Mindenki köteles a jogszabállyal összhangban olyan eljárásokat és módszereket alkalmazni a hulladékkezelés során, ami nem jelent veszélyt az emberek egészségére és nem károsítja a környezetet - nem jelent veszélyt a vízre, a levegőre, a talajra, valamint az állat- és növényvilágra, nem okoz kellemetlen zajt vagy szagot, továbbá nincs káros hatással a tájra vagy a védett területekre.

Természetes személyek nem kezelhetnek mást, csak háztartási hulladékot és építési törmeléket, kivéve a hulladék gépjármű átadását a hulladék gépjárműveket gyűjtő vagy feldolgozó személynek, illetve a hulladék gumiabroncs átadását a gumiabroncs-forgalmazónak, a hulladékgyűjtő udvarban vagy a község által kijelölt más helyen leadni, kivéve a hulladék gépjárművek gyűjtésére vagy kezelésére jogosult személynek átadásra kerülő hulladék gépjárművek kerekein lévő hulladék gumiabroncsokat.

Az ingatlan tulajdonosa, kezelője vagy bérlője azt követően, hogy észlelte ingatlanán a hulladék törvénysértő elhelyezését, köteles haladéktalanul jelenteni e tényt az illetékes hatóságnak.

A háztartási hulladék birtokosa köteles a község általános érvényű rendeletével összhangban kezelni a hulladékot, bekapcsolódni a községi háztartási hulladékgyűjtési rendszerébe, használni a háztartási hulladék községi gyűjtési rendszerének megfelelő gyűjtőedényeket, a vegyes háztartási hulladékot, a háztartási hulladék és az építési törmelék osztályozottan gyűjtött összetevőit a község által kijelölt gyűjtőhelyen lerakni és a háztartási hulladék községi gyűjtési rendszerének megfelelő gyűjtőedényekben elhelyezni.

A Környezetvédelmi minisztérium 371/2015 számú rendeletében meghatározott területeken a hulladék birtokosa köteles a háztartási hulladékot, a biológiailag elbomló konyhai hulladékot úgy tárolni, hogy lehetetlenné váljon a barnamedvék hozzáférése:

  1. A hulladékgyűjtőket zárt helyen kell elhelyezni
  2. Zárható gyűjtőedényeket kell használni vagy
  3. Olyan gyűjtőedényt kell használni, melyet a barnamedve képtelen kinyitni.

 

A Szlovákiában érvényes jogszabályok listája itt érhető el.
Tovább a szlovák nyelvű oldalra.

Kihez fordulhatnak?

A hulladékgazdálkodás hatósági felügyeletét az alábbi hivatalok látják el:

Környezetvédelmi minisztérium (Ministerstvo životného prostredia SR)


Még több információ: