Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Több tucatnyi szervezet kért támogatást környezeti nevelésre a Zöld Oktatási Alaptól

Október óta fogadta a környezetvédelmi minisztérium a támogatási igényeket környezeti nevelési, oktatási és felvilágosító projektek finanszírozására. Jövőre, a kérvények kiértékelését követően, több mint 130 ezer eurót osztanak szét, köszönhetőn az adományozók hozzájárulásának is. A kísérleti jelleggel közzétett felhívásra határidőn belül kormányzaton kívüli szervezetek 44 pályázatot nyújtottak be az alaphoz, összesen 309 789 euró értékben.

37 polgári társulás, 7 közhasznú, környezetvédelmi szolgáltatásokat nyújtó nonprofit szervezet, 2 alapítvány és egy jogi személyeket tömörítő érdekcsoport igényelt támogatást. Szubregionális jellegű pályázatból 24 érkezett az alaphoz, ezek közül 22 az életminőséget javító zöld infrastruktúra fejlesztésére irányul. Tíz-tíz kérvény a körkörös gazdaságra való áttérés illetve az ökoinnovációk finanszírozására, két pályázat pedig az alacsony szén-dioxid-kibocsátású mobilitás és a kibocsátás csökkentésére irányul.

A kormányzaton kívüli szervezetek érdeklődése a környezeti nevelési projektek iránti érdeklődése felülmúlta a kínálatot, ami megerősíti az alap megalapozottságát. Fontosnak tartjuk, hogy a köz- és a magánszféra összefog egy jó ügy érdekében, és az ökonevelés a legbiztosabb befektetés a közös jövőnkbe"- mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Jelenleg a támogatási igények adminisztratív ellenőrzése zajlik. Ezt követi a szakmai értékelés, majd jövő februárban összeül az alap bizottsága, hogy elfogadja a támogatásra javasolt pályázatokat, melyeket végül a környezetvédelmi miniszter elé terjesztenek jóváhagyásra. A támogatott pályázatok jegyzéke februárban felkerül a Zöld Oktatási Alap honlapjára, márciusban pedig sor kerülhet a szerződések aláírására.
Regionális jelentőségű projekt esetében az igénylő legfeljebb 5 ezer eurót kaphat, országos szintű projektre pedig 10 ezer eurót. A kérvényezőknek 5 százalékos önrészt kell biztosítaniuk.

A Zöld Oktatási Alaphoz a környezetvédelmi minisztériumon (40 ezer €) kívül magántársaságok is hozzájárultak: CRH Rt. (30 ezer €), Velux Slovensko (20 ezer €), Slovnaft Rt. (20 ezer €), SLOVALCO Rt. (15 ezer €), VÚB Alapítvány (5 ezer €).
A Zöld Oktatási Alapot a környezetvédelmi miniszter határozata alapján a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség hozta létre. Célja, hogy a megosztott felelősség szellemében támogassa a környezeti nevelés és oktatás fejlesztését. A jogosult pályázóknak elsősorban a környezeti nevelés, oktatás és közművelődés terén kell tevékenykedniük, és legalább 2 éves múlttal kell rendelkezniük.
Az alap bevételei adományozási szerződés alapján nyújtott támogatásokból folynak be és az Államkincstáránál vezetett külön számlára utalják őket. Az adományokból befolyt pénz, a költségvetésről szóló jogszabály értelmében, közpénznek minősül. Az alapból elnyert támogatást a kérvényező a közbeszerzési törvénnyel összhangban használhatja fel.

Bővebb információk a Zöld Oktatási Alap honlapján www.zelenyvzdelavacifond.sk. találhatók.