Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Sólymos László részt vett a párizsi klímaértekezleten

A környezetvédelmi tárca több tízmillió eurót fektet az éghajlatváltozás elleni küzdelembe

Több mint 50 ország kormány- és államfője valamint 4000 küldötte vett részt a mai párizsi klímaértekezleten, hogy a klímavédelmi lépések finanszírozásáról és a szénsemlegességről tárgyaljanak. A One Planet csúcstalálkozót Emmanuel Macron francia államfő hívta össze. Szlovákiát Sólymos László környezetvédelmi miniszter képviselte.

A tanácskozásra két évvel a Párizsi Klímaegyezmény elfogadása után kerül sor. A megállapodás az EU Tanácsának szlovák elnöksége idején, tavaly lépett érvénybe. „Tavaly október 7-én személyesen kézbesítettem a ratifikációs okmányokat az ENSZ New York-i központjába. Ezért is kezelem a Párizsi Egyezményt személyes ügyként” – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter. A Párizsi Megállapodás fő célkitűzése, hogy ebben az évszázadban a globális átlaghőmérséklet-növekedést jelentősen 2 Celsius-fok alatt tartsa.

A környezetvédelmi minisztérium különböző intézkedésekkel igyekszik csökkenteni a kibocsátást és ezáltal az éghajlatváltozás káros hatásait. A Környezetvédelmi Alap forrásaiból a tárca az elmúlt két évben 42, a levegő és ózonréteg védelmére irányuló projektet támogatott, mintegy 4,3 millió euró értékben. Főleg a hőtermelés és a meleg víz alacsony kibocsátású források felhasználásával történő előállításának finanszírozásáról van szó.

Hasonló intézkedések támogatására a Környezeti Minőség Operatív Programon keresztül is lehetőség van. Jelenleg több pályázati felhívás is nyitott, melyek a középületek energiahatékonyságának javítását, vállalatok energiaintenzitásának csökkentését, energiaaudit kidolgozását vagy akár a távfűtés korszerűsítést támogatják. A felhívások keretösszege 290 millió euró. Jövőre folytatódik a hőszigetelés támogatása valamint 87,5 millió euró fordítható majd a megújuló energiaforrásokat felhasználó, nagy hatásfokú, villamos energia és hő előállítására szolgáló létesítmények építésének támogatására.

Októberben mutatta be a minisztérium a Zöld Oktatási Alapot, amely egy innovatív és hosszú távú eszköz a környezettudatos oktatás finanszírozására. Az alap 2017. október 20-tól várja a kérvényeket a környezeti nevelési, oktatási projektek támogatására. Erre a célra 130 ezer euró áll rendelkezésre, beleértve a magánszektor pénzeszközeit is.

Ugyancsak ősszel tájékoztatott a környezetvédelmi tárca azokról az intézkedésekről, melyeket az Értékünk a Víz program keretében az aszály negatív hatásainak megelőzésére irányulnak. Ezek megvalósításához több mint 100 millió euróra lesz szükség. A településeken például az esővíz gyűjtését tervezi támogatni a tárca. Az erdőgazdálkodásban pedig nagyobb figyelmet kell fordítani az erdők faösszetételére, hogy képesek legyenek ellenállni az aszálynak, stabilizálják a lejtőket és szabályozzák a vízlefolyást.

December 1-én lépett hatályba a légkörről szóló jogszabály módosítása, amely lehetővé teszi alacsony kibocsátású zónák kijelölését. Ezekbe csak a megadott kategóriába tartozó, járművek hajthatnak majd be.