Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Ötven éve alapították a Pienyinek Nemzeti Parkot

Sólymos László elismerő oklevelet adott át azoknak, akik hozzájárultak a térség természetének védelméhez

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli Szlovákia legkisebb nemzeti parkja, a Pienyinek Nemzeti Park. A térség természetének védelme már 85 éve elkezdődött, akkor természetvédelmi területet hoztak itt létre. Ezzel a Pienyinek Európa első nemzetközileg védett területévé vált. Ebből az alkalomból ma Vöröskolostoron azokat díjazták, akik munkájukkal hozzájárultak e természeti kincs védelméhez.

„A Pienyinek Nemzeti Park és a többi is értéket képviselnek, melyet folyamatosan az emlékezetünkbe kell idézni. Ezért is dolgozunk egy olyan törvénymódosításon, amely hatásos védelmet biztosít a legértékesebb helyszíneknek. Az első lépést a természetvédelmi törvény jelenti, mellyel erősíteni akarjuk a beavatkozásmentes rendszert, hogy ezeken a területeken a fakitermelés fel se merüljön, az állami természetvédelemnek pedig nagyobb beleszólást ad a tervezett vagy véletlen fakitermelést érintő kérdésekbe” – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

A nemzeti park 50. évfordulója alkalmából a természetvédők, a park korábbi és jelenlegi munkatársai vehettek át elismerő oklevelet a minisztertől, aki egyben köszönetét fejezte ki a Pienyinek védelme és fejlesztése érdekében végzett munkájukért.
A Pienyinek Természetvédelmi Területet 1932-ben hirdették ki, ezzel ez első nemzetközileg védett térséggé vált Európában. A nemzeti park pedig a Szlovák Nemzeti Tanács 1967. január 16-i határozata nyomán jött létre. 2004-ben az első nemzeti park volt Szlovákiában, amelyben bevezették a zonációt. Területe 3750 hektár, ebből 278 hektár a legszigorúbban védett 5-ös zónába tartozik. Becslések szerint évente mintegy 800 ezer látogatója van