Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Módosul a veszélyeztetett fajok kereskedelmének szabályozása

Változnak az állattartók adminisztratív kötelességei

Január 1-től számos változás áll be a veszélyeztetett állatok származásának és eredetének igazolása, a nyilvántartása, egyedi jelölése valamint a DNS-tesztek költségének megtérítése terén. Erről a vadon élő, veszélyeztetett állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelmével foglalkozó ún. CITES törvény módosítása rendelkezik, melyet ma fogadott el a kormány.

A módosítás egyszerűsíti a védelmet élvező példányok birtoklásával kapcsolatos kötelezettségek végrehajtását, sőt több kötelesség megszűnik, ami az állattartók adminisztratív terheinek csökkentését is jelenti. Megszűnik például az egyes fajok (különböző ragadozók, baglyok, papagájok vagy szárazföldi teknősök) egyedi jelölésének járási hivatalok általi felügyelete. Az eddigi gyakorlattól eltérően ez azt jelenti, hogy az állat egyedi, tartós megjelölésének műveletét az állattartó nem lesz köteles az illetékes járási hivatal munkatársának jelenlétében elvégezni. Ugyancsak megszűnik a B és C mellékletben szereplő fajok – egyes hüllők, madarak és emlősök – példányainak származásáról és a nyilvántartásba vételéről szóló igazolás kiadásának kötelessége.

Olyan intézkedések is életbe lépnek a módosítással, amelyek biztosítják az egyes macskafélék, főleg az oroszlánok és tigrisek, fogságban való tenyésztésére szakosodott intézmények megfelelő működtetését, különös tekintettel az élettelen példányokkal folytatott tiltott kereskedelem megakadályozására. Az ilyen állatok tulajdonosainak nyilvántartást kell vezetniük és azt a minisztérium rendelkezésére kell bocsátaniuk. Az elhullott példányokat pedig a Szlovák Állami Természetvédelem felügyelete mellett kell az állatihulladék-feldolgozó üzembe szállítaniuk.

Egyszerűbbé válik az olyan sérült védett állatok ellátása, amelyek bizonyos idő elteltével szabadon engedhetők. A módosítás foglalkozik a tartós egészségkárosodással élő védett állatokkal is, melyeket természetvédelmi vagy oktatási célokra lehet használni.