Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Hatékonyabb árvízvédelem Párkányban

Jelentős felújításon esett át a párkányi árvízvédelmi töltés, amely így képes lesz ellenállni a százéves vízszintrekordnak is. A megújult védművet ma Sólymos László környezetvédelmi miniszter is megnézte

„A környezetvédelmi miniszter egyik legfontosabb feladata, hogy árvíz idején biztosítsa a lakosság védelmét. Öt évvel ezelőtt itt, Párkányban is láthattuk, hogyan képes óráról órára megváltozni a helyzet. Ezért is örülök, hogy hosszú évek után sikerült felújítani az árvízvédelmi vonalat” – jelentett ki Sólymos László.
A tárcavezető ezzel arra utalt, hogy a gátat több mint 50 évvel ezelőtt építették. Ez idő alatt többször próbára tette a magas vízállás. Legutóbb 2013-ban, amikor a Duna a teljes szlovákiai szakaszán a valaha mért legmagasabb szinten tetőzött.

Most aMária-Valéria hídtól északra, a Garam-torkolatig húzódó töltés esett át jelentős felújításon. A minisztérium háttérintézményének számító Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szakemberei fokozatosan megtisztították a gát felső részét, majd eltávolították a töltéstestet alkotó agyagos, kavicsos szigetelő réteget. Az árkokba szigetelő fóliát helyeznek fél méterre a töltés peremétől, hogy ellenálljon a fagyoknak ugyanakkor a százéves árvízszint fölé. Végül visszatöltötték a kiásott anyagot, a töltéskoronát tömörített kaviccsal a rézsűt pedig fűvel borították. A munkálatok októberben kezdődtek és csaknem 169 ezer euróba kerültek.

„Nagyon örülök, hogy sikerült befejezni a párkányi gát javítását, és ezáltal növelni az itt élő emberek biztonságát" - mondta Dúcz József, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat pozsonyi telephelyének igazgatója.