Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Felmérések szerint Szlovákia lakosságának döntő többsége támogatja a PET-palackok és fémdobozok betétdíjas rendszerének bevezetését

A megkérdezettek több mint 86 százaléka támogatja a PET-palackok és fémdobozok betétdíjas rendszerének bevezetését, miközben mindössze 10 százalék ellenzi a javaslatot – derül ki az AKO ügynökség 2019 januárjában végzett reprezentatív közvélemény-kutatásából.

„A felmérés bizonyítja, hogy Szlovákiában az emberek készek a visszaváltási rendszer bevezetésére. Évente közel egymilliárd PET-palack kerül forgalomba az országban. Jelenleg ennek 60 százalékát vagyunk képesek elkülönítetten visszagyűjteni. A betétdíjas rendszer bevezetésével ez az arány 90 százalékra emelhető, és azt hiszem, ez megéri” – jelentette ki Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Az is kiderült a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség megbízásából készült felmérésből, hogy a résztvevők 96 százalékának nem számít, ha italvásárlásnál ki kell fizetniük a betétdíjat, amit a palack vagy doboz visszaváltásánál kapnak vissza.

Nem igazolódott be a betétdíjas rendszer egyes bírálóinak azon állítása sem, hogy a visszaváltás megzavarja a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét és demotiváló hatással lesz az emberekre. Arra a kérdésre, hogy a visszaváltás megváltoztatná-e eddigi műanyaghulladék-gyűjtési szokásaikat, 77 százalék azt válaszolta, úgy fogják osztályozni a műanyagot, ahogy eddig, és csak 3 százalék ismerte el, hogy visszafognák a szelektálást.

Arról is véleményt mondhattak a válaszadók, hogy hajlandók lennének-e többet fizetni az újrahasznosított műanyagból készült termékekért. Közel 41 százalék inkább igen, 39 százalék biztosan igen, 7 százalék inkább nem és 8 százalék biztosan nem fizetne többet.

A PET-palackok és fémdobozok visszaváltási rendszerének javaslatát év végen vetette fel a környezetvédelmi minisztérium a műanyaghulladék elleni közdelem hatékony eszközeként. Már megkezdődött a betétdíj bevezetéséről szóló törvényjavaslat jogalkotási folyamata, a jogszabály 2020-ban léphet hatályba, a visszaváltás 2022-ben kezdődhetne.