Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Egyértelműbb szabályok a hulladékgazdálkodásban

A hulladéktörvény módosítása mind az állami hivatalok, mind a vállalkozók által feltárt problémákat orvosolja

A csomagolásból származó hulladék osztályozott gyűjtésének javítása, a hulladéklerakók lezárására vonatkozó szigorúbb szabályok bevezetése, a hajók újrahasznosítására vonatkozó európai rendeletet végrehajtása mellett a hulladéktörvény módosítása kitér a kis komposztáló telepek üzemeltetői adminisztratív terheinek csökkentésére és a használt elemek és akkumulátorok határon át történő illegális szállítására is. Miután a kormány ma megvitatta és elfogadta a tervezetet, már csak a parlament jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy 2019. január 1-én életbe lépjen.

Valamennyi változtatást a piac által támasztott követelmények indokolták. „Feladatunk, hogy egyértelmű szabályokat fektessünk le, és arra motiváljuk a piac minden szereplőjét, hogy minél nagyobb arányban osztályozzák a hulladékot és csökkentsék a lerakón tárolt szemét mennyiségét” – mondta Sólymos Lászlókörnyezetvédelmi miniszter.

Csomagolóanyagból származó hulladék osztályozására vonatkozó célok
A javaslat bevezeti a települési hulladék egyes összetevőire – csomagolóanyagból és nem csomagolóanyag jellegű termékekből származó hulladékra - vonatkozó célokat a városokban és falvakban. Az elsődleges célkitűzés növelni az osztályozott kommunális hulladék arányát és csökkenteni a lerakón elhelyezett szemét mennyiségét.

Adminisztratív terhek csökkentése
A törvényjavaslat megszünteti a kötelességeit egyénileg teljesítő csomagolóanyag-gyártó és a koordinációs központ közötti szerződéskötési kötelezettséget. Ugyancsak megszűnik a vállalkozók azon kötelezettsége, hogy kikérjék az illetékes hivatal véleményét a kisebb, földszintes épületek (300 m2- ig), támfalak, egyéni üdülést szolgáló építmények használatbavételi dokumentációjához. Ezek használatbavételéhez nem lesz szükség a járási hivatal környezetvédelmi osztályának határozatára.

A hulladéklerakókra vonatkozó szigorúbb szabályok
A hulladéklerakó üzemeltetőjének az Államkincstárban vezetett számlán kell elhelyeznie a célirányos pénzügyi tartalékot, melyet csak írásos engedély illetve a környezetvédelmi minisztérium jóváhagyásával használhat fel. Abban az esetben, ha a lerakó üzemeltetője nem hozza létre a tartalékalapot, korlátozhatják vagy beszüntethetik tevékenységét.

Hulladéklerakók lezárása
A törvényjavaslat előírja, hogy nem bővíthetők és kapacitásuk sem növelhető azoknak a lerakóknak, melyeknek egyes részei 2001. június 30-a után nem feleltek meg a műszaki követelmények és nem végezték el a szükséges helyreállításokat sem, hogy teljesítsék azokat.

Kis komposztáló telepek
Megszűnik a 100 tonnás évi kapacitást nem meghaladó biológiailag lebomló települési hulladékot feldolgozó telepek üzemeltetőinek azon kötelessége, hogy jóváhagyott működési szabályzattal rendelkezzenek. A kis komposztálók szabályzatát tehát nem kell az illetékes járási hivatalnak jóváhagynia. Ezzel csökken a vállalkozók és a hivatalok adminisztratív terhelése is.

Illegális hulladéklerakók
A módosítás egységesíti az állami hulladékgazdálkodási hatóságok eljárását az illegális szemételhelyezéssel kapcsolatos felelősség megállapítása terén.

Használt elemek, akkumulátorok határon át történő szállítása
Rendelkezik arról is, hogyan kell eljárni a használt elemek és akkumulátorok határokon át történő illegális szállításának gyanúja esetén. Ugyanakkor megszűnik a használt elemek és akkumulátorok újrahasználatra való előkészítésének engedélyeztetési kötelezettsége.