Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

A Szlovák Horgász Szövetség támogatja a PET-palackok visszaváltási rendszerét

Egyértelműen támogatják a műanyag italcsomagolás betétdíjas rendszerének bevezetését a Szlovák Horgász Szövetség szervezetei. A szövetség ugyanis rámutatott, hogy a folyami élőhelyek műanyagokkal való terhelése egyre nagyobb, és ezen változtatni kell.

„A környezetvédelmi minisztérium arra irányuló erőfeszítése, hogy csökkentse a műanyagok mennyiségét a természetben, a megfelelő irányba tett lépés. Üdvözlünk minden intézkedést, melynek célja, hogy visszaszorítsa a természetben jelen lévő műanyagok mennyiségét” – jelentette ki Emanuel Seemann, a Szlovák Horgász Szövetség (SRZ) elnöke. Elmondása szerint a szövetség alapszervezeteiben prezentált visszaváltási rendszer pozitív visszhangra talált. „Javasoljuk olyan intézkedések elfogadását, melyek megakadályozzák a felszíni vizek és a halászati területek partjának műanyaggal történő szennyezését. A műanyag ugyanis rossz hatással van a víz minőségére és a benne élő halakra is” – egészítette ki Ing. Ľuboš Javor, a SRZ titkára.

A szövetség arra is figyelmeztet, hogy a patakokban, folyókban, víztározókban lévő műanyagmennyiséget semmiképp sem lehet alábecsülni. A folyómederben úszó műanyagok a folyamatos súrlódás következtében apróbb darabokra hullnak, melyek komoly veszélyt jelentenek a környezetre. Az alapszervezetek tagjai egyébként társadalmi munka keretében évente órákat töltenek a vizek és környékük kitisztításával.

„A műanyagok elleni küzdelmet nagyon komolyan vesszük a tárcánál. Örülünk annak, hogy a visszaváltási rendszer bevezetésére tett javaslat egyre nagyobb támogatottságnak örvend. Mind szakmai körökben mind a nagyközönség körében” – jegyezte meg Sólyom László miniszterelnök-helyettes, környezetvédelmi miniszter.

A Szlovák Horgász Szövetség mellett a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat is támogatja a visszaváltási rendszer bevezetését. A vízgazdászok önkéntesekkel karöltve 2017-ben mintegy 700 tonna hulladékot szedtek ki a folyókból. Ennek jelentős részét PET-palackok alkották.