Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

A környezetvédelmi minisztérium reakciója a Pozsonyi Járási Hivatalban végrehajtott rendőrségi akcióval kapcsolatban megjelent információkra

A Pozsonyi Járási Hivatalban végrehajtott razzia és az azt követő büntetőjogi lépések kapcsán a környezetvédelmi minisztérium elhatárolódik a hivatal azon alkalmazottainak tetteitől, akiket a rendőrségi eljárás érint. A tárca mindig a törvény és a törvényes eljárás oldalán állt, és azon a véleményen van, hogy aki törvényt sért, annak viselnie kell a felelősséget. A környezetvédelmi minisztérium elutasítja, hogy a tárca képviselőit összefüggésbe hozzák a gyanúsított személyekkel, ahogy az a Markíza Televízió tegnapi híradójában sugárzott „Megvádolták a párt szponzorát“ című riportjában elhangzott.

A szaktárca egyben hangsúlyozza, a Pozsonyi Járási Hivatal környezetvédelmi osztályának a részleg kérésére módszertani és szakmai iránymutatást nyújt szakmai konzultációkhoz. A Pozsonyi Járási Hivatal döntéseire a szaktárca nincs hatással.

Ami a Pozsonyi Járási Hivatal környezetvédelmi osztályvezetője és Sólymos László környezetvédelmi miniszter közötti kapcsolatot illeti, fontos hangsúlyozni, hogy a tárcavezető kinevezése előtt nem ismerte az osztályvezetőt. Később pedig a többi környezetvédelmi osztályvezetőhöz hasonlóan, munkakapcsolatban álltak.

A HÍD-nak nyújtott támogatást érintő nyilvánosságra került információkkal kapcsolatban Sólymos László miniszter tudott arról, hogy Tomáš W. még 2009 - ben adományt adott a pártnak. Ugyanakkor a tárcavezető magánszemélyként és miniszterként sem áll kapcsolatban a szponzorral, és tevékenységét sem ismeri. A szóban forgó személy nincs kapcsolatban a környezetvédelmi minisztériummal.