Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

A képviselők támogatták a ritka állatok tartására vonatkozó változásokat

Szlovákiában már nem történhet meg az a csehországi eset, amikor egy állatparkban tigriseket öltek meg csak azért, hogy a kínai orvoslásban gyógyhatásúnak mondott részeiket feldolgozzák és eladják. Ebben a vadon élő állatok és növények védelmével foglalkozó ún. CITES-törvény módosítása segít.

Január 1-től számos változás áll be a veszélyeztetett állatok származásának és eredetének igazolása valamint nyilvántartása terén. Első olvasatban erről 117 képviselő döntött a 137 jelenlévőből.

A módosítás olyan intézkedéseket is bevezetne, amely az egyes macskafélék, főleg az oroszlánok és tigrisek, fogságban való tenyésztésére szakosodott intézmények megfelelő működtetését biztosítanák. Főleg az élettelen példányokkal folytatott tiltott kereskedelmet hivatottak megakadályozni. „Ennek a rendelkezésnek köszönhetően nálunk nem ismétlődhet meg a közelmúltban Csehországban történt eset, amikor egy állatparkban leölt tigrisekből a hagyományos ázsiai orvoslásban használatos termékeket készítettek” – jelentette ki Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

Az ilyen állatok tulajdonosainak nyilvántartást kell vezetniük és azt a minisztérium rendelkezésére kell bocsátaniuk. Az elhullott példányokat pedig a Szlovák Állami Természetvédelem felügyelete mellett kell az állatihulladék-feldolgozó üzembe szállítaniuk.
A módosítás csökkenti az állattartók adminisztratív terheit is, mivel megszünteti az egyes fajok (különböző ragadozók, baglyok, papagájok vagy szárazföldi teknősök) egyedi jelölésének járási hivatalok általi felügyeletét. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy az állat egyedi, tartós megjelölésének műveletét az állattartó nem lesz köteles az illetékes járási hivatal munkatársának jelenlétében elvégezni. Ugyancsak megszűnik a B és C mellékletben szereplő fajok – egyes hüllők, madarak és emlősök – példányainak származásáról és a nyilvántartásba vételéről szóló igazolás kiadásának kötelessége.

Egyszerűbbé válik az olyan sérült védett állatok ellátása, amelyek bizonyos idő elteltével szabadon engedhetők. A módosítás foglalkozik a tartós egészségkárosodással élő védett állatokkal is, melyeket természetvédelmi vagy oktatási célokra lehetne használni.