Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma

Sajtóközlemények

Egyértelműbb szabályok a hulladékgazdálkodásban

22.08.2018 A csomagolásból származó hulladék osztályozott gyűjtésének javítása, a hulladéklerakók lezárására vonatkozó szigorúbb szabályok bevezetése, a hajók újrahasznosítására vonatkozó európai rendeletet végrehajtása mellett a hulladéktörvény módosítása kitér a kis komposztáló telepek üzemeltetői adminisztratív terheinek csökkentésére és a használt elemek és akkumulátorok határon át történő illegális szállítására is. Miután a kormány ma megvitatta és elfogadta a tervezetet, már csak a parlament jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy 2019. január 1-én életbe lépjen.

Három fontos környezetvédelmi törvényről tárgyal holnap a kormány

21.08.2018 Sólymos László környezetvédelmi miniszter indítványára a kormány ma tárgyalja a hulladéktárolási díjról szóló új törvényjavaslatot, a hulladéktörvény módosító javaslatát és az ún. CITES törvény, vagyis a vadon élő állat- és növényfajok védelmére és kereskedelmére vonatkozó jogszabály módosítását.

A környezetvédelmi minisztérium reakciója a Pozsonyi Járási Hivatalban végrehajtott rendőrségi akcióval kapcsolatban megjelent információkra

14.08.2018 A Pozsonyi Járási Hivatalban végrehajtott razzia és az azt követő büntetőjogi lépések kapcsán a környezetvédelmi minisztérium elhatárolódik a hivatal azon alkalmazottainak tetteitől, akiket a rendőrségi eljárás érint. A tárca mindig a törvény és a törvényes eljárás oldalán állt, és azon a véleményen van, hogy aki törvényt sért, annak viselnie kell a felelősséget. A környezetvédelmi minisztérium elutasítja, hogy a tárca képviselőit összefüggésbe hozzák a gyanúsított személyekkel, ahogy az a Markíza Televízió tegnapi híradójában sugárzott „Megvádolták a párt szponzorát“ című riportjában elhangzott.

A vízgazdálkodási szakemberek ma minden technikát bevetnek, hogy helyreállítsák az ivóvízellátást a Tátrában

25.07.2018 A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) ma Sólymos László környezetvédelmi miniszter utasítására minden rendelkezésére álló technikát munkába állított a Javorinka folyón. Céljuk, hogy mielőbb helyreállítsák Zsár és Javorina települések ivóvízellátását. A tárca szerint ez most abszolút prioritást élvez, ezért a legmagasabb szinten kapcsolatba lépett az agrártárcával és a vízművek szövetségével.

A kormány elfogadta a lex Csallóközt, az első törvényt, amely a legértékesebb vízgazdálkodási területeket védi

11.07.2018 A legértékesebb vízkészletek védelméről szóló első törvény hatékonyabb, ágazatok feletti megközelítést, a lakosság tájékoztatásának javítását, a bírságok szigorítását eredményezi és lehetőséget ad a három érintett tárca általi ellenőrzések bevezetésére.

Harmincéves a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park

21.06.2018 Ma nemzetközi konferencia keretében emlékeztek a Szlovák Paradicsom Nemzeti Park létrehozásának harmincadik évfordulójára. Sólymos László környezetvédelmi miniszter köszönetet mondott a park munkatársainak, és ismertette azokat a lépéseket, melyeket a tárca a természetvédelem területén tervez.

Több millió eurós környezetvédelmi támogatások a Lévai járásban

20.06.2018 Sólymos László környezetvédelmi miniszter a lévai járásbeli településekre látogatott. Deméndre, ahol használatba adta az óvoda hőszigetelt épületét, majd Csatára, ahol folytatódnak a munkálatok a csatornahálózat és a szennyvíztisztító telep építésén.

Negyven önkormányzat kapcsolódik be a szaktárca Duna-napi kezdeményezésébe

15.06.2018 A Duna és a Kis-Duna vízgyűjtő területének mintegy 40 települése tanúsított érdeklődést a környezetvédelmi miniszter egy nap a Dunáért kezdeményezésében való részvétel iránt. A 2018. június 16-án, azaz holnap tartandó rendezvény célja nemcsak kitisztítani a folyópartot, hanem felhívni a figyelmet a hulladékszelektálás és -újrahasznosítás fontosságára is.

A szaktárca több millió euróval támogatja szennyvízcsatornák építését a védett vízgazdálkodási területeken

13.06.2018 A környezetvédelmi minisztérium a Környezeti Minőség Operatív Program keretében 24,6 millió eurós támogatást nyújt szennyvízhálózat- és szennyvíztisztító telepek építésére a nagykapacitású vízforrásokkal rendelkező védett vízgazdálkodási területen fekvő 2000 lakosegyenérték* (LE) alatti agglomerációknak.

Modern halászat, a hulladéklerakók egyszerűbb bezárása és jobb levegővédelem. A parlament három környezetvédelmi törvényt fogadott el

13.06.2018 A parlament ma a környezetvédelmi tárca három törvényjavaslatáról szavazott. A halászati törvény, a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről valamint a levegő védelméről szóló jogszabályok módosítása volt napirenden.

A kormányfő a környezetvédelem prioritásairól tárgyalt a szaktárcánál

11.06.2018 A környezetvédelmi minisztérium elemzi az elavult kazánok cseréjének támogatási lehetőségeit és rövidesen benyújtja a természetvédelmi törvény módosítását.

Sólymos László ma 41 környezetvédelmi elismerést adott át

07.06.2018 A Környezetvédelmi Világnap alkalmából Sólymos László ma 41 miniszteri elismerést adott át olyan személyeknek és csoportoknak, akik kimagasló munkát végeztek a természet- és környezetvédelem terén.

Tavaly a második félévben az árvizek okozta károk meghaladták a félmillió eurót

06.06.2018 Ma terjesztette a kormány elé a környezetvédelmi minisztérium azt a jelentést, melyben 2017 második félévében pusztító árvizek okozta károkról számol be. E szerint az áradások összesen 587 198,48 eurós kárt okoztak.

Támogatás a legkevésbé fejlett régióknak

31.05.2018 A környezetvédelmi minisztérium támogatja a legmagasabb munkanélküliségű járásokban élő emberek környezetének és életminőségének javítását célzó terveket. Sólymos László miniszter ma két projektet adott át a Nagykürtösi járásban – Ipolykéren a háztartásokból származó zöldhulladék hasznosítására szolgáló technológiát, Ipolyhídvégen pedig a hőszigetelt óvodát. Az önkormányzat vezetőivel és a lakossággal pedig a legsúlyosabb környezeti problémákról és vidéki élet minőségének javításáról folytatott eszmecserét.

A környezetvédelmi tárca támogatja a régiók hulladéklerakók elleni küzdelmét

30.05.2018 Növelni a szelektíven gyűjtött biológiailag lebomló települési hulladék arányát a környezetvédelmi tárca prioritásai közé tartozik. Becslések szerint a biohulladék az összes kommunális hulladék mintegy felét alkotja. Fülek azon települések közé tartozik, ahol a Sólymos László környezetvédelmi miniszter jelenlétében ma átadott korszerűsített komposztáló telepnek köszönhetően javul a helyzet a biológiailag lebomló hulladék feldolgozása terén.
Page: [1]  [2]  [3]  [4]  [5]  [6]  [7]  [8]  [9]  [10]  [11]  [12]  [13]  [14]  [15]